Orbán Viktor "megemlékezett"

A gesztus és a beszéd üzenetei

Egy beszámoló:

Orbánnak Gyurcsány jutott eszébe Nagy Imre kivégzéséről

A gesztusról:

A Magyar Köztársaság és az Országgyűlés elnöke közösen emlékezett, Nagy Imre szobránál – I. Orbán Viktornak azonban fontos volt, hogy ne legyen jelen. Mert nincs semmi baj azzal, ha „a még élő 56-os hősökkel” (?!) akar együtt emlékezni – eleget tehetett volna a protokollnak (bár talán többről is van szó, mint csupán protokollról) és aztán mehetett volna a nemzet bölcsével emlékezni. De ő nem akart a többi „közjogi méltósággal” (brrr – de undorítóan feudális bűzű ez a bambaság!) együtt szerepelni.
Ennek a gesztusnak az értelmezési lehetőségei – megítélésem szerint – a következők:
1.
Aktuálpolitikai okokból (Orbánnal összefüggésben elviekről komikus volna beszélni) június 16-án sem akart miniszterelnökként, hivatalos minőségében kommunista hősre emlékezni.
2.
A maga módján üzenni akart a kellemetlenné vált (ellenfelének azért mégsem tekintheti!) Sólyom Lászlónak, aki egyébként maga teremtette meg a szokást, hogy ünnepélyes alkalmakkor is bojkottálják egymást a „közjogi méltóságok” – Sólyom, amikor csak tehette, elkerülte, hogy Gyurcsánnyal együtt mutatkozzon. A nyilvánvalóan kegyvesztett Sólyom ilyetén megalázása ugyan piti dolog, de Őfelsége nem az az ember, aki képes kihagyni a lehetőséget, ha valakit megalázhat.
3.
A hivatalos megemlékezésen ott voltak a szocialisták képviselői – Orbán vélhetően hosszabb távon is kerülni fogja, hogy „komcsikkal”, „idegenszerűekkel” jelenjen meg, különösen „nemzeti” alkalmakkor.

4.
I. Orbán Viktor nem egy a "közjogi méltóságok" közül - nem a hivatalosakkal, hanem magukkal a zemberekkel vállal közösséget - ahogy azt a Történelem Ura diktálja neki.

5.
Nem mellékes, hogy pont Borosst és társaságát tisztelte meg; nyilvánvalóan üzent ezzel azoknak, akik éppen ezen a napon tiltakoztak Borossnak és társaságának ama tevékenysége ellen, amelynek következtében nemzeti hősöknek hazudott nyilasokat temettek 56 mártírjai közé. Egy a tábor!

A beszédről:
1.
Többszöri elolvasás után nem maradhatott bennem kétség: I. Orbán Viktor 2010. június 16-án, Nagy Imre kivégzésének napján a mártír miniszterelnök nevét ki sem ejtette! A beszédből kiderül: az "emlékező" számára ez a nap nem Nagy Imréről szól, hanem arról, hogy 1989-ben ezen a napon jelentette be "trónigényét" - "hazazavarván" az oroszokat...

2.

A fenti értelmezést megerősíti, hogy 56 folytatását 1989-ben, majd első trónra lépésének idejében látja: "1956 emléke mutatta az irányt 1989-ben ahhoz, hogy hazaküldjük az idegen katonákat, szabadságot és demokráciát teremtsünk Magyarországon. 1998-ban abban segített, hogy közös értékeink mentén megkezdjük /?!/ a polgári Magyarország építését." S a végső győzelem: "... idén áprilisban példátlan összefogással, kétharmados forradalommal megdöntsük a régi rendszert, hogy újat tudjunk alapítani." A közbülső időszakban "kizökkent az idő", amelyet aztán, a zemberek kívánságának megfelelően, idén tavasszal Ő Maga tolt helyre, a Történelem Urának útmutatása alapján...

3.

Az 1956-ot megelőző időszak jellemzésekor nagyjából azokat az elemeket használta, amelyekkel 2002 óta folyamatosan támadták - példátlanul becstelen módon! - az általa illegitimnek nyilvánított kormányzatokat. És viszont: a "kizökkent idő" nyolc évéről úgy beszélt, mintha a Rákosi-korszakról szólna. Ilyen módon megteremtette az egész időszak történetének ama narratíváját, amelyet a magukat 56-os hősöknek képzelgő figurák - Gonda, Satu - meg olyanok, mint Toroczkai, Morvai és a többi kitűnőség is lankadatlanul hirdet. (Ebben az olvasatban lehet aztán 2006 őszének martalócait ártatlan áldozatoknak, a törvénysértésektől sem mentes, ám egészében jogszerű és általában véve türelmes rendőri fellépést véres rendőrterrornak minősíteni.)

4.

"1956 hősei egy olyan Magyarországot akartak, ahol van remény, ahol van jövő, ahol Magyarország a magyaroké" - ez tudatos rájátszás a Jobbik szlogenjére. A cél - az egy a tábor összetartása - szentesíti az eszközt... Ez a retorikai kalandorkodás nem előzmények nélküli - emlékezetes például az a "kitartásozás", amelyet "kedvenc" rádióműsorában, a Vasárnapi újságban produkált.

5.

Az egész beszéd keretét, retorikai vázát olyan szólamok adják, amelyek - mert megszállottságról, hovatovább eszelősségről árulkodnak - a legkomolyabb aggodalomra adnak okot, már ami a magyar miniszterelnök beszámíthatóságát illeti. Ilyeneknek tartom a következőket:

- "hazaküldjük az idegen katonákat" - ez nevetséges;

- "1998-ban ...megkezdjük a polgári Magyarország építését" - komikus, szánalmas hazugság, amelyet ha komolyan gondol - vele kezdődik az időszámítás... - nagyon nagy a baj;

- "idén áprilisban példátlan összefogással, kétharmados forradalommal megdöntsük a régi rendszert, hogy újat tudjunk alapítani" - ennek az elképesztő ökörségnek makacs ismételgetése nagyon aggasztó. És persze lehet töprengeni annak a környezetnek az intellektuális és morális minőségén, amely az ilyen és ezekhez hasonló rossz szándékú bornírtságokat - meggyőződésből vagy haszonlesésből, oly mindegy - ünnepli.