Kompország, merre jársz, hová tartasz..?
Miközben a nyugatos polgári demokrácia megfogyatkozott számú hívei reménytelennek tűnő utóvédharcukat vívják a nagypolitika terepén, kevesebb figyelem jut az önkormányzatok világára - arra a világra, amelyben régi kísértetek támadtak föl. Sok-sok információ juthatott el az érdeklődőkhöz az elmúlt évek, nagyjából az elmúlt évtized megdöbbentő változásairól, de a helyzet súlyosságát hitelesen bemutató, a lehetőségek határáig teljességre törekvő képet - tudtommal - még senki sem állított össze.
Magam a probléma egy vonatkozásáról itt próbáltam számot adni:
Ami azt illeti, abban az ügyben az új kormány alighanem hatékonyabb lesz elődjénél...
De mit kezd Verőcével, Mikepérccsel, Kiskunlacházával ésatöbbivel, ésatöbbivel - azokkal az önkormányzatokkal, a melyekben az egy a tábor kezében a hatalom?
Mert már nem az a probléma, hogy például önkormányzatok sokasága sérti meg folyamatosan a még hatályban lévő alkotmányt (rendszeressé váltak például a közös egyházi-önkormányzati szertartások), hanem az a kérdés: mennyire lett elfogadottá, mennyire hatja át a magyar önkormányzatokat (és nem csupán a kicsiket!), mennyire tudott intézményesülni a történelmi egyházak által is megtámogatott, hamisítatlan szélsőjobboldaliság (ld. például ezt a mindennapos "apróságot")?
Hány Tordas van ma hazánkban, ahol haditudósító* iskolát igazgathat?
A fentebb látható szép épületben működik a "finnugrista" Sajnovics Jánosról elnevezett iskola, amelynek házirendje így kezdődik:
Tanulj szorgalmasan, mert az életben tudás nélkül nem boldogulsz! Képezd és műveld magad akkor is, ha az iskolát elhagyod! Kövesd a jó példát és te is légy példaadó!
Viselkedésedben, tisztaságban, önfegyelmezésben mindig az elsők között légy! Becsüld mások munkáját, törekedj a szépre, jóra!
Minden cselekedeteddel szolgáld hazádat, családodat! A lobogó az egész magyarság jelképe, nemzetedet tiszteld benne! Ne tűrd, hogy megalázzák, mellőzzék, vagy semmibe vegyék! Himnusz alatt mozdulatlanul állj, hisz akkor egy nemzet imádkozik. Adj példát másoknak is! Szeresd a községet, amelyben élsz! Rosszat ne mondj róla!
Közös erő és akarat eredményei örökéletű alkotások.
Szüleid nem magukért, érted élnek.
Szerezz nekik örömet! Ne légy hálátlan!
Szeretettel gondolj tanítóidra! Ők a legnehezebb, s egyben a legnemesebb munkát végzik. Neked is sok kincset adnak.
A természeti értékeket, a közösség vagyonát védd és kíméld!
E magasztos hangú útmutatás után aligha lephet meg bárkit is, hogy a pedagógiai programban Váci Mihályt idézik...

Kosaras Péter Ákost 2008-ban nevezték ki az iskola igazgatójává - pedig, mondhatni, országos vitát váltott ki személye. De az önkormányzat ragaszkodott hozzá, nyilván annak ismeretében, hogy jelöltjük táltos, újnyilas stb. honlapok kedvence, érdekes "történelmi ismeretek" előadója (a HVIM budapesti szervezetének ajánlója, 2008-ból: Április 17-én 19.00 órától Kosaras Péter Ákos tart előadást azokról a II. világháborús magyar önkéntes harcosokról, akik nem tették le a fegyvert, és a végsőkig harcoltak a bolsevizmus hordái ellen; egy frissebb, 2010. februári "előadás" beharangozója:
Kosaras Péter Ákos előadása Budapest ostromáról és a kitörésről.
Csütörtök, 2010 Február 11
1945. február 11-én este mintegy 22 ezer magyar és 25 ezer német katona gyülekezett a budai Várban, hogy megkezdjék a történelem egyik leghősiesebb vállalkozását.... EMI-klub)
Gyenge lakossági, szülői tiltakozás után a kialakult helyzetet, úgy tűnik, mindenki elfogadta. Az igazgató pedig továbbra is ellátja "haditudósítói" tevékenységét... S bár netes folyóiratának linkje nem látható az iskola honlapján, vélelmezhető, hogy az önkormányzat, a szülők és a diákok egyaránt ismerik, olvassák.
Nagy baj persze nem lehet, mert mint az iskola éves programjából kiderül, a karácsonyi ünnepségen részt vesznek az egyházak képviselői is.

Formálódik hát a szebb jövő - de tudjuk-e, hány Tordas van még hazánkban?
*Már az is megdöbbentő, hogy ilyen embert iskolaigazgatóvá lehet kinevezni a mai Magyarországon. De arra aligha lehet megfelelő szavakat találni, hogy "haditudósítói" tevékenységét kinevezése után sem kell abbahagynia vagy legalábbis szüneteltetnie...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése