A címhez kapcsolt írásból: "2008-ban több száz radikális ellentüntető támadt a felvonulókra" - szép dolog, mondhatom! Náci-nyilas martalócokat, bűnözőket, akik előre megfontoltan, szervezetten, bűnszövetségben követték el cselekedeteiket, "radikális ellentüntetőknek" becézni...
Adalékul: http://www.jsm.hu/article?id=2300
Egyébként a vélhetően ismét martalóckodásra készülő (mi másra volnának képesek?) homofóbok, nácik-nyilasok, lelátói hordák - szokásuk szerint - a kereszténység megvédésére is hivatkoznak. Idén azonban - ezt biztosra vehetjük, igaz? - a történelmi egyházak az egész keresztény közösség nevében határozottan visszautasítják ezt a kéretlen "védelmet"...
Akkor pedig halleluja!
Ám amíg ez és más is megtörténik, emlékeztetőül fölidézem azt a beszámolót, amelyet a 2008-as ocsmány pogrom után írtam.
Íme:
Pogrom után: indulatos töprengések
2008. július 15.
A melegek és a velük szimpatizálók idei felvonulása alapvetően különbözött a tavalyitól: nélkülözte a karneváli ("szeméremsértő") jelleget, tisztán emberjogi megmozdulássá vált.
A felvonulók között nagy számban voltak olyanok, akik éppen az egyenjogúságra törekvéssel szimpatizálva, no meg a náci jellegű fenyegetőzések ellen tiltakozva, szolidaritásból álltak a menetbe. Azoknak, akik a „szeméremsértésre” hivatkozva akarták megakadályozni a demonstrációt, módjuk volt meggyőződni minderről, ám bebizonyosodott, amit mindenki tudhatott: az efféle hivatkozások közönséges hazugságok, a homofób hisztériát és erőszakot igazolni szándékozó, önhergelő-gátlásoldó handabandázások. Aki tanúja volt az eseményeknek, tudja: a homofób gyűlölködés egyúttal a rasszizmusnak és a kormányellenességnek álcázott, valójában az alkotmányos rendre, a demokráciára támadó - egy ideig jobbára csak verbális - erőszaknak is hordozója, kifejezője volt: a „mocskos buzik” után a leggyakrabban a „mocskos zsidók” és a megszokott, Gyurcsány-ellenes tahó ocsmányságok és bornírt kommunistázások voltak hallhatók. No meg – azt hinné az ember! – a hívőket megszégyenítő szemforgató kereszténykedések, továbbá a minden becsületes magyart elborzasztó, fölháborító nyilasházmester-szintű hazafiaskodások…
A felvonulók között nagy számban voltak olyanok, akik éppen az egyenjogúságra törekvéssel szimpatizálva, no meg a náci jellegű fenyegetőzések ellen tiltakozva, szolidaritásból álltak a menetbe. Azoknak, akik a „szeméremsértésre” hivatkozva akarták megakadályozni a demonstrációt, módjuk volt meggyőződni minderről, ám bebizonyosodott, amit mindenki tudhatott: az efféle hivatkozások közönséges hazugságok, a homofób hisztériát és erőszakot igazolni szándékozó, önhergelő-gátlásoldó handabandázások. Aki tanúja volt az eseményeknek, tudja: a homofób gyűlölködés egyúttal a rasszizmusnak és a kormányellenességnek álcázott, valójában az alkotmányos rendre, a demokráciára támadó - egy ideig jobbára csak verbális - erőszaknak is hordozója, kifejezője volt: a „mocskos buzik” után a leggyakrabban a „mocskos zsidók” és a megszokott, Gyurcsány-ellenes tahó ocsmányságok és bornírt kommunistázások voltak hallhatók. No meg – azt hinné az ember! – a hívőket megszégyenítő szemforgató kereszténykedések, továbbá a minden becsületes magyart elborzasztó, fölháborító nyilasházmester-szintű hazafiaskodások…
A menet fegyelmezetten haladt, bár néhányan feleslegesen, de nem durván cukkolták a magából kivetkőzött, vademberek módjára viselkedő Andrássy úti „közönséget”. Elképesztő jelenetek sorozata volt látható: például egy férfi (apa?), kislánnyal (szegény gyerek!) a nyakában, felbőszülten ide-oda ugrálva próbálta a kordonon keresztül megütni a hozzá közel kerülő „buzikat”, mocskolódó trágárságok üvöltözése közepette; lumpen külsejű és középosztálybelinek tűnő emberek egymással vetélkedve igyekeztek minél aljasabbnak látszani, kordont rázva, dobálózva, - dermesztő volt a belőlük áradó primitív gonoszság. Hasonló embereket lehetett látni a különböző „balliberális” rendezvények ellen magukat lincshangulatba hergelve „tiltakozók” vagy egyes megemlékezéseket ellehetetleníteni akarók között, 2002 óta. Elgondolkodtató ez a dolog: az ilyen embercsoportok maguktól nemigen szoktak „a történelem színpadára” lépni, „normális” körülmények között nem szokásuk istenre, kereszténységre és hazára hivatkozva ennyire megvadulni… Ha az eszelősen őrjöngő figurák előképeit keressük, talán Fejes Endre Rozsdatemetője juthat eszünkbe, no meg 1944 és az 1956-os szégyenteljes lincselések. Mert nehéz szabadulni attól az érzéstől, hogy az Andrássy úti „közönség” - a pontosság kedvéért: annak többségi része, a söpredék - nincs már messze attól, hogy a Hősök téri náci horda módjára viselkedjen, akár emberölésre is készen. Eörsi Istvánra is gondolhatunk, aki nem akármilyen támadásoknak volt kitéve, mikor észlelte a fasizmus iránti lelki igény megszületését - jó ideje már sokkal többről van szó. (Az egyéni felelősség fontosságát nem tagadva meg kell állapítani, hogy az ilyen embercsoportok „hazafias”, „kereszténykedő”, nyílt színi brutalitása mindig súlyos, a kormányoktól nagyrészt független, a rendszer rossz működéséből eredő gondokra is visszavezethető.)
Korábban nem tapasztalt, joggal példátlannak nevezhető rendőri biztosítás kísérte a felvonulást. Ez sem volt képes azonban megakadályozni az egyes keresztutcákból a menetre zúduló tojászáport - itt azért meg kell „köszönni” némely rendőrségi, ügyészségi és bírósági (ostoba és gyalázatos, akaratlanul/?!/ is garázdaságra buzdító) megnyilatkozásokat, sugalmazásokat a tojásdobálás jogszerű voltáról, amelyekre szorgalmasan hivatkozott is a net egymástól nehezen elválasztható „nemzeti”, „konzervatív”, „keresztény”, „hagyományőrző”, továbbá náci-nyilas része. Szórványosan azért vízzel teli üdítős palackok, üvegek, néha kövek, dinnyék stb. is repültek. A helyzet kellemetlen volt, de csak ritkán veszélyes. A menetet egyik oldalról rendőrségi járművek, másik oldalról megfelelően beöltözött, jól látható azonosító számot viselő rendőrök védték.
(Azóta ismertté váltak a gyorsított eljárásban megszületett ítéletek, amelyeket bennem az első indulat hülyéknek, a második kihívóan pimaszaknak, a harmadik pedig gyáván igazodóknak nevezett. Mindenesetre a képtelen döntések és megbotránkoztató indoklások mögül ma még hiányzik a joganyag /talán ezért hazudoztak már másnap az érintettek összevissza a széles körű felháborodás hatására/, de a várhatóan gyorsan egységesülő gyakorlat majd utólag megtermi azt is. Szükség is lesz rá, mert a tojásdobálás szabadsága sem lehet korlátlan: amennyire érthető, helyeselhető, sőt: ösztönzendő a magyarok effajta véleménynyilvánítása a buzikról, libsikről-zsidókról, szocikról-komcsikról, cigókról és majd az oláhokról, tótokról, rácokról, biciklisekről és ágrólszakadt, sehonnai demokratákról, annyira elfogadhatatlan ugyanez, ha fideszes-kereszténydemokrata politikusokról, napjaink „szabadságharcosainak” védőiről, netán egyházi méltóságokról, a Magyar Tudományos Akadémia elnökéről, esetleg ügyészekről vagy, horribile dictu, bírákról van szó…)
Minden elismerést megérdemel a rendőrség azért, ahogy számos lehetőségre fölkészülve sokáig alapvetően sikerrel tartotta fenn az elviselhetőnek nevezhető állapotokat. Ugyanakkor az utólagos értékelések mintha nem látszanának kellően mérlegelni számos igen súlyos hibát, amelyet a rendőrség még a felvonulás előtt, illetve alatt követett el. Bármennyire érthető is például a rokonszenves budapesti főkapitány igyekezete, hogy védje-dicsérje „kollégáit”, a jövő szempontjából megnyugtatóbb lett volna, ha a tanulságok, a hibák értékelésére kezdettől több hajlandóságot mutat.
Mert bizony durva hiba volt a felvonulás „betiltása”, amelyért egyébként megszégyenítő dicséretben részesültek az illetékesek a náci-nyilas orgánumoktól, de némely „mérsékelt” jobboldali fórumtól is. Ez a betiltás nélkülözött minden jogalapot, és ennek felelősét/felelőseit meg kellene nevezni!
Komoly kérdések vethetők fel a demonstrációt megelőző időszak rendőri tevékenységével vagy éppen a tevékenység hiányával kapcsolatban. Például a legismertebb nyilas (kurucgyalázó) honlapon egy bizonyos Kovács Géza, aki a magát „Magyar Önvédelmi Mozgalomnak” nevező banda alelnökeként mutatkozott be, hosszú időn át toborzott „öntudatos hazafiakat” melegek és - „ha kell” - rendőrök megverésére. Nincs információ semmilyen rendőri intézkedésről - ha lett volna ilyen, helyes lett volna erről tájékoztatni a közvéleményt -, ahogy arról sincs, hogy a végül is pogromszerűvé vált őrjöngés után vizsgálják-e a MÖM szerepét, felelősségét, fölvetődött-e a banda feloszlatására irányuló eljárás megindítása. Mindenesetre a nyilas jellegű terrorszervezet honlapján ma is követhető a martalóckodásra, a náci jellegű banditizmusra való felkészülés és az utólagos önelégült értékelés is.
A hírek szerint különben még a felvonulás előtt a MÖM és a náci honlap ügyében a Btk. - jogalkalmazóink által érthetetlenül és elfogadhatatlanul, a törvénysértés gyanúját fölvető módon ignorált! - 269.§-ára hivatkozó feljelentés érkezett, amelynek kezeléséről a nyilvánosságot nem tájékoztatták.
(Érdekes persze a már említett kurucgyalázó nyilas portállal kapcsolatos magatartás is: az ember azt gondolná, azért fordultunk jogsegélyért az Egyesült Államokhoz, mert megítélésünk szerint a honlap sorozatosan súlyos bűncselekményt megvalósító tartalmakat közöl. Ha pedig így van (mi más törvényes oka lehetett volna a kérelemnek?), akkor ennyi idő óta csak kellett volna hallanunk valamit a honlap itthon élő készítői és szerzői elleni eljárásokról…)
Alighanem elkerülhető hiba volt az is, hogy a keresztutcákban az Andrássy úthoz túl közel, dobótávolságon belül helyezték el a kordonokat. Helytelen továbbá, hogy a tojászáport semmilyen rendőri intézkedés nem követte – a legvadabb esetben, a Székely Mihály utcánál jogos lett volna s ha igen, akkor pedig kötelező is az oszlatás. A kapacitás korlátozottságából eredő nehézségek azonban ebben az esetben még érthetőek és méltányolhatóak.
Szép volt, ahogy a Körönd két oldalán elvezették, egymástól kellő távolságra az „ellentüntetőket” és a „büszke menetet”: tervezettnek, kiszámítottnak tűnt a dolog. Ám tökéletesen gátlástalan, akár gyilkosságokra is kész bandákkal szemben a világon sehol sem lehet mindenre felkészülni.
Mert ami a Hősök terén és környékén történt (az események némely részletéről a felvonulók csak a tévékből értesülhettek, szerencsére), az minden képzeletet felülmúló, rémálomszerű jelenetsor volt. Bármennyire késleltették is a térre érkezést, mégis a szükséges rendőri erősítés megérkezése előtt jutott a polgárjogi demonstráció a helyszínre. Így aztán sokan tanúi lehettek a dorongokkal, kövekkel és Molotov-koktélokkal, könnygázzal(!) támadott rendőrök megdöbbentő kiszolgáltatottságának. Az elképedésből aztán hamar ocsúdni kellett, érzékelve saját veszélyeztetettségüket: távolról ugyan, de hihetetlen mennyiségű kő és üveg zúdult a felvonulókra, akiket aztán a rendőrök „ketrecbe” tereltek - groteszk, ám a kialakult helyzet képtelenségét jól érzékeltető a pillanat: az alkotmányos jogaikat békésen gyakorolni szándékozó emberek ketrecben, míg kint, a „szabadban” dühöngő náci horda… Röviden: volt egy időszak, amikor a kis létszámban jelen lévő rendőrök sem magukat, sem a felvonulókat nem tudták megvédeni a teljes joggal életveszélyesnek nevezhető szituációktól, s a horda akár a siker reményében próbálkozhatott volna a rendőrök és a ketrecbe tereltek megrohamozásával.Ez súlyos kudarc volt. Magyarázható, hiszen kivételesen elszánt, jól felkészült-felkészített, mozgékony csoportokba szervezett bűnözőkkel kellett megküzdeniük - hasonló helyzetek bárhol előfordulhatnak. De a kudarcot el kell ismerni, a tanulságokat meg kell fogalmazni.
Aztán megérkezett az erősítés, oszlatásra sorakoztak föl a rendőrök. S a következő, nevetséges, idióta pillanatot a legtöbben ugyancsak a tévékből „élvezhették”. Felhangzott a rendőri figyelmeztetés: „Hölgyeim és Uraim!” – haljak meg, ha nem így… Aztán a megszokott lassú kiszorítás, majd a hordától már ugyancsak megszokott brutális támadást követően a „hagyományos” befejezés: könnygáz, vízágyú, szétkergetés.
(Két nappal az események után Szabó Máté ombudsman megvilágító erejű bejelentést tett: közölte, hogy ami a Hősök terén történt, az bűncselekmény volt, nem gyülekezés, mert gyülekezőknek nincs joguk rendőrökre, békés polgárokra támadni… Ám utána azt is olvashattuk, hogy a hatályos (gyülekezési) törvény a foganatosítottnál erélyesebb védekezést nem tesz lehetővé. Azt gondolom, ezért nem érdemes ombudsmant tartani!)
Nincs olyan törvény, amelynek alkalmazása olykor ne kívánná meg az értelmezést – jó persze, ha erre minél szűkebb tér nyílik. De a szóban forgó eset ugyanolyan egyértelmű volt, mint számos korábbi, ahol a mostanihoz hasonló hibát követett el a rendőrség. (Az elsősorban a „polgári jobboldalról”, a legnagyobb ellenzéki erő és annak szélsőjobboldallal közös szellemi holdudvara, médiabirodalma által gyakorolt, a jogalkalmazókra irányuló állandó nyomás magyarázza a hiba ismétlődését, de nem teszi azt elfogadhatóvá.) Onnantól ugyanis, hogy rátámadnak a rendőrökre vagy a gyűlölt „buzikra”, „libsikre”, „zsidókra” stb., ráadásul szervezett csoportokban, fölfegyverkezve, élet- és közveszélyes helyzeteket teremtve, akár az emberölés eshetőleges szándékával martalóckodva, nos, onnantól nincs „Hölgyeim és Uraim”, nincs kiszorítás meg oszlatás se: lehetőség szerint bekerítés van, a törvényes erőszak alkalmazásával az ellenállás megtörése van, utána pedig a lehető legtöbb gazember előállítása és bíróság elé juttatása van. Persze, nem rongálás és garázdaság vádjával…
