Maffia módra szervezett, keresztapa irányította pszeudopárt birtoka lett az ország. Pedig a kétharmad kormányzásra, nem birtokba vételre ad mandátumot Az ország birtokba vétele értelemszerűen nem jelenthet mást, mint elbitorlást. Ezt az elbitorlást - egyelőre? - a zemberek bárgyún vigyorogva, önként, sunyin belesüppedve langyos-mocskos infantilizmusukba, kéjjel ünneplik. Arcukról az erkölcs és az értelem nyomora szivárog - mint hülyék orcáján a nyál.
Ellenállásnak szinte semmi jele, a parlamenti ellenzékben is alig találni következetes demokratát. Nehéz ma megítélni, hová kell még züllenie az országnak, hogy a zemberek megelégeljék a keresztapás társaság uralmát.
Egy régi, nyári interjú:
Tölgyessy: Orbán főkutya-alkutya rendszerben képzeli el a világot
"Orbán Viktor az elmúlt két évtizedben többi pártunkhoz képest tetterős, ám az ellenpontokat leépítő, az erőteljes visszacsatolást kizáró hatalmi szerkezetet épített fel a Fideszben. Az új kormányzati szerkezet ezt a hierarchikus megoldást teszi teljessé a közhatalomban is."
"Orbán Viktor jó ideje főkutya-alkutya rendszerben képzeli el a világot. Nem az intézményes hatalommegosztásban, a jog uralmában bízik, hanem inkább a személyes kapcsolatok, függőségi viszonyok rendjében gondolkodik. A miniszterelnök eddig még a Fideszben sem kötött új szövetségeket. Döntően olyan embereket emelt kormányába, akik többszörösen bizonyították, személyesen hozzá lojálisak. Ám ettől még tény: Magyarországon a közhatalom mára teljeséggel elkocsonyásodott. Egyfelől meglehetősen cselekvésképtelenné vált, másfelől részérdekek, pártszempontok kiszolgálója lett. Az országos közjóért tevékenykedő közhatalmat mindenképpen újra kéne építeni, és cselekvőképessé kellene tenni. Ám ez csak akkor sikerülhet, ha a magyarok túlnyomó többsége végre valóban magáénak érezheti államát."
(Ennek az "elkocsonyásodásnak", cselekvésképtelenségnek kialakításában a "szoclib" tehetetlenségen és korruptságon kívül komoly szerepe volt a fideszes árnyékállamnak, a Fidesznek a "minél rosszabb, annál jobb" destrukcióján alapuló és gátlástalan következetességgel képviselt politikájának.)
Igen, ez a párt ma nagyon erős vagy legalábbis annak látszik (bár ahová jutott, onnan csak lefelé vezet már út). Erejének, cselekvőképességének egyik titka a tökéletes amoralitás, a teljes gátlástalanság. Az a kihívó pimaszság, ahogyan pl. Cser-Palkovics közli: médiatanács-ügyben szakmai döntés született. Ahogy Salamon László azt merészeli állítani "alkotmányelőkészítő" tevékenységükről, hogy az semmilyen gyanakvásra sem ad okot. Ahogy Szijjártó kiáll a zemberek elé, mondván, megvédik a nyugdíjakat. Az az elképesztő, normálisnak semmiképpen sem nevezhető magabiztosság, ahogyan Orbán évek óta makacsul, egzaltáltan ismételgeti - híveinek ovációja közepette - azokat az ostobaságait, amelyekért minden normális országban kiröhögnék vagy éppenséggel megszánnák.
A Fidesz hosszú ideje mentes minden morális válságtól - az elmúlt két évtized történetének valamelyes ismeretében is teljes bizonyossággal kijelenthető, hogy ennek az abnormális jelenségnek maga az abnormalitás, a morál nélküliség a magyarázata.
Igen, a párt erejének egyik titka a maffiákra jellemző mentalitás.
A Fideszt bizony nagyon pontosan mutatja be Révész Sándor (ill. Hegedűs István) az általam korábban is idézett Beszélő-cikkben:
Révész Sándor: A tofupárt
"És itt értünk a lényeghez: az ügy nélkülözéséhez. A Fidesz, pontosabban Orbán pártja számára nincs ügy. Nincs önmagáért való politikai tartalom. Érték. Cél. Ezért lehetséges számára minden. A tartalmi szempontoktól, az értékszempontoktól való szabadság adja azt a határtalan könnyedséget, ami szükségeltetik a határtalan gátlástalansághoz. És a határtalan, egyben tökéletesen tartalmatlan sikerhez. A fentiek mellé még Orosz Istvántól is idézett Hegedűs egy nagyon találó szöveget, miszerint, ha a politikában csak a siker számítana, „akkor semmi másról nem lenne értelme beszámolni, mint a lapok leosztásáról és a játszmák aktuális lejátszásáról, megnyitási változatokról, elrontott közép- és végjátékokról, ahol semmi más nem érdekes, csak a nyerés. Politikai elemzésnek ez a szempont túlságosan bornírt.” Jegyezzük meg, a magyar politikai elemzők körében ez a bornírt szemlélet meglehetős népszerűségnek örvend.
Ami most velünk és a magyar polgári demokráciával történik, amögött egy mély értelmű paradoxon van. A polgári demokrácia logikáját vélték mindenkinél tisztábban és radikálisabban követni Orbánék, amikor ráléptek arra az útra, mely a polgári demokrácia következetes lebontásának kísérletéig vezette őket. (Magam az első tagmondatban fogaltakat téves, indokolatlanul jóindulatú föltételezésnek vélem.)
Ez a logika a következő volt: A forradalomnak, a rendszerváltásnak vége. A polgári demokrácia intézményei felálltak és működnek. Mi az új rendszer hívei, az új korszak emberei vagyunk. Mi vagyunk azok leginkább, mi vagyunk leginkább szabadok a múlttól, annak cselekvési reflexeitől, s ez a leginkábbság a mi megkülönböztető jegyünk, esélyünk, versenyelőnyünk. Ha ez így van, akkor kőkeményen, engedmények és érzelgősség nélkül az új rendszer logikája szerint kell működnünk. Hivatásos politikusok vagyunk, a politikának megvan az autonóm technológiája, eszköztára, szempontrendszere, mércéje, csak ez számít, semmi más. A politikai piacon kizárólag a hatalmi profit szempontja vezethet minket. A tőkést sem érdekli a profittól függetlenül termékének becse és hatása – és így van ezzel a politikus is, ha igazán profi. Ha a polgári demokrácia logikájából az következik, hogy a tisztán politikai eredményesség, a hatalomnyereség érdekében mindent meg lehet és kell tenni, ami megtehető, akkor természetesen a polgári demokráciának a hatalomfölhalmozást korlátozó intézményeit is le kell bontani, amennyiben és amennyire lehetőségünk van rá. A tőkés is rombolja az őt versengésre és korlátok közé szorító piacot, ha módjában áll. És arra törekszik, hogy módjában álljon."
Erejének másik titka - egyáltalán nem függetlenül a rá jellemző amoralitástól - a főkutya-alkutya hűbéri láncba szervezett struktúra, amely pártszerűnek valójában nem is nevezhető, tekintettel arra, hogy hiányzik belőle minden, ami valamelyest is komolyan vehető politikai filizófiának, elvszerűségnek legalább a látszatát képes volna kelteni.
Hogy az amoralitás teremtette-e meg a struktúrát vagy fordítva - oly mindegy. Nyilván kölcsönhatásról beszélhetünk. S e kölcsönhatás rendkívül termékenynek bizonyult: jó másfél évtized alatt a Fidesz olyan mennyiségben produkálta a leghitványabb emberi minőséget, amellyel a többi párt minden igyekezetük dacára sem versenyezhetett, együtt sem...
Gondoljuk meg: vajon hol találunk példát arra, amit a Fidesz a rendszerváltás utáni első ciklus végén művelt? "Meccs közben" mezt cserélt: liberálisként, polgári radikálisként futott ki a pályára, s menet közben - néhány elvszerű emberétől megválva - "nemzeti"-"keresztény"-"konzervatív" csapatként játszott tovább. A húzás meglehetős sikerén fölbátorodva egyre arcátlanabbul viselkedett: saját szurkolóit ráuszította ellenfeléire; mind gyakrabban terrorizálta a bírókat, végül maga igyekezett bíráskodni is, ráadásul úgy, hogy maga szabja meg a tetszése szerint változtatható szabályokat. S ha tehette - volt, hogy tehette s most megint - levitte a pályáról a kapuját is...
Találunk-e példát arra, hogy demokratikus párt, lényegében változatlan vezetéssel (igaz, tagsága hamar kicserélődött), ekkora fordulatot hajtson végre? Arra, hogy mindazt, amit tegnap még fölháborodva utasított vissza, megfélemlítő szándékú hangoskodással maga hirdesse? Találunk- e példát arra, hogy ezt komolyabb politikai vita nélkül tudja megtenni? Hát arra, hogy az egykor liberális pártnak a legszélső szélsőjobbal való szimbiózisa minden elvi-politikai vita nélkül épüljön ki? Hogy ne legyen a pártban politikus, aki elhatárolódnék a párt bandita hangú médiájától? Hogy a tegnap még liberális emberek egyik pillanatról a másikra kedvencükké fogadják a zsidózó-cigányozó és idióta Vasárnapi újságot (miépes kollégáikkal váltakozva uszítsanak például Demszky s általában a liberálisok és a szocialisták ellen), az elzabrált, alvilágivá züllesztett "Magyar Nemzet"-et és a nyilas-náci irányzatú írásokkal és hasonló reklámokkal teli Demokratát?
Demokratikus pártban előfordulhat-e, hogy politikai vetélytársának nemzetből való kitagadása legyen kommunikációjának alapja? s ez odáig menjen, hogy helytartótanácsról beszéljen, azt ajánlva, meneküljön, amíg teheti? Hát az, hogy bankárkormányozást emlegetve rájátsszon az antiszemita érzelmekre? Előfordulhat-e, hogy demokratikus párt utcai bandákat hergeljen, részben szervezzen is, ráuszítva őket a kormányra, a köztársaságra? hogy maga is beálljon "bandázni", kordont bontva? Hogy minden alap, minden bizonyíték nélkül hosszan handabandázzon választási csalásról, elvitatva a győztes legitimitását? Hát az, hogy önmagát a hazával azonosítsa, kijelentve: a haza nem lehet ellenzékben?
Demokratikus-e az a párt, amely köré olyan "polgári körök" szervezhetők, amelyekben kitalálták, megtervezték az ellenfeleket megfélemlíteni akaró akciók sorozatát; amelyekben eszméletlen gyűlölködést öntöttek le - visszataszító egyházi segédlettel - ájtatoskodó, szenteskedő képmutatással? Rendez-e demokratikus párt irredenta-rasszista kirakodóvásárt e körök szeánszain, s teheti-e ezt minden belső ellenkezés nélkül?
Demokratikus-e az a párt, amely ellenzékből, hatalomból egyaránt az emberek legrosszabb tulajdonságainak - irigykedés, bosszúvágy, a felelősség bűnbakképző elhárítása, szervilis, sunyi infantilizmusra való hajlam - erősítésében kereste és találta meg (!) a maga esélyeit?! Hát az, amelyik hatalomra jutván bandaháborúba bocsátkozik a belőle kivált újnyilas erővel, anélkül azonban, hogy elviekben elhatárolódnék tőle?!
Hol van a világban olyan demokratikus párt, amelyben minden lényeges döntést egyetlen ember hoz meg? Ahol mindenki ehhez az emberhez való viszonyától függ? Ahol ez az ember, keresztapaként, saját kúriájában jelölheti ki eléje járuló vazallusaiból a párt képviselő-jelöltjeit? Ahol ennek az embernek minden döntését, még a legostobábbat, legőrültebbet is hódoló lelkesedés fogadja?
Meg tudja valaki mondani, mikor volt a Fideszben utoljára demokratikus, elvi politikai vita?
És demokratikus dolog-e a média kormányellenőrzés alá vonása, az ÁSZ és az alkotmánybíróság megszállása?
És még mi minden várható!
Annak az ellenzéknek, amely demokratikus alapértékeket kíván védelmezni, hitelesen, végig kell gondolnia a fenti kérdéseket is. Komoly elemzés után aligha juthat más eredményre: a demokratikus választás révén minden tekintetben antidemokratikus szerveződés, pszeudopárt jutott hatalomra. Ebből pedig az következik, hogy demokraták nem működhetnek együtt ezzel az erővel semmiben, ami a jogállami struktúra szétverését célozza. Kötelező volna tehát például a média megszállásának, az "alkotmányozásnak" pártállami eszközökkel való levezénylésében a részvétel totális megtagadása, a teljes bojkott.
A berendezkedő főkutya-alkutya világgal szemben csakis a következetes, megalkuvás nélküli ellenállás lehet - idővel - sikeres.
Ui.
Nehéz megfelelő szavakat találni a jobboldali értelmiség magatartására, amelyet a meghunyászkodás és a sunyin nyalakodó szervilizmus jellemez. Igazi árulás ez - saját értelmiségi mivoltuk haszonleső elárulása.
És nehezen minősíthető a "történelmi egyházak" - elsősorban a kat. és ref.) immorális magatartása. Züllesztő hatásuk fölmérhetetlen.
