Van bátorságunk ebbe belegondolni?
A rendszerváltás elején még a hibásnak bizonyult döntéseket is abban a - meglehet, olykor önáltató - vélekedésben hozták meg, jobbról és balról egyaránt, hogy a szándék helyes, demokratikus, és a pártok e közös szándékhoz igazodva fognak viselkedni. Ez egy ideig többé-kevésbé így is volt.
Ha vizsgálóbizottságot állítottak föl, oda olyan képviselőket küldtek, akik nem pártutasítást végrehajtó, koncepció kötötte mamelukok (ld. a mostani, gaudis-gondás-gulyásos-révészes "bizoccságot"), hanem szuverén képviselők voltak, vagy legalábbis igyekeztek annak látszani (az is valami!). A sokat szidott médiatörvény is azért bukott meg a gyakorlatban, mert a pártok (mindenekelőtt, de nem kizárólag a Fdesz) méltatlannak bizonyultak saját (egy idő után elárult) eszményeikhez.
Kezdetben közbizalmat igényló posztokra minden politikai erő igyekezett olyan - kétségtelenül számára kedves - személyiséget pozicionálni, akit a másik oldal is becsülhetett. Aztán alább adták: a "balliberálisok" is beérték néha olyanok szerepeltetésével, akiket a "jobboldalnak" nem volt komoly oka lenézni...
Mindenesetre például Göncz Árpád megválasztása, Hankiss Elemér és Gombár Csaba kinevezése, az a gyakorlat, amely az alkotmánybírák megválasztásában érvényesült, sokáig egyértelműen a tisztességre törekvés közös szándékát jelezte. A közmédia Náhlikra és Csúcsra járatása ugyan ellenpélda, amely már akkor is azt mutatta, hogy a "jobboldal" meghatározó erői nem tűrnek meg semmit-senkit, ami-aki szuverén. (Mert a "balliberális médiafölényre" hivatkozó, széljobbos ihletésű és kezdeményezésű médiaháborúnak - micsoda ocsmány ramazurikat csaptak Hankiss és Gombár ellen! - éppen ez volt a valódi tartalma: a törekvés, hogy fölszámolják a médiában azt a szakmaiságot és morált (szuverenitást), amely a rendszerváltás idején olyan vonzó és hasznos volt. Mára szinte teljesen sikerült - úgy tűnik, hosszú időre.)
Minden hatalom igyekezett, igyekszik túlterjeszkedni azokon a határokon, amelyeket a demokrácia jelöl ki számára. De a "ballibek" bizonyos normákat sosem sértettek meg. Nem választottak pártkatonát legfőbb ügyésznek, nem is gondoltak ilyesmire - akkor sem, amikor a mai kormánypárténál nagyobb volt a támogatottságuk. Nem nevezték ki "hadtáposukat" az APEH elnökének(!) - Simicska döbbenetesen amorális, minden erkölcsi gátat leromboló pozicionálása után sem! A közmédiában sosem alkalmaztak Bayerokat, Halász Zsuzsákat (uszítókat) stb., és az elképesztő Kondor után sem ültettek pártszolgálatost a rádió elnöki székébe - mi több, nem is törekedtek rá.
Hagelmayert az Antall-kormány időszakában nevezték ki az ÁSZ elnökének. Általános tiszteletnek örvendő ember volt - teljes joggal. De ami a lényeg: a kormánytöbbség és az ellenzék pontosan ilyen embert keresett!! És talált is - mint ahogy ma is találna, ám a jelenlegi hatalom legfeljebb azért keres ilyeneket, hogy megakadályozza esetleges szerepvállalásukat...
Hagelmayertól Domokosig, Hankisstól, Gombártól Szalai Annamáriáig; mostanában például Krizsó Szilviától, Mészáros Antóniától Halász Zsuzsáig sikerült lejutnunk: nem csupán az újnyilasokkal közös bizoccságban "vizsgálódó" Fidesznek, hanem bizonyos értelemben az egész országnak, a zembereknek is.
Szégyen reánk! országunk megint hol lehet altiszt, azt kutatja...
