Rend, -pártiság

Vekerdy Tamással beszélgetett Pikó András a Klubrádió Reggeli gyors c. műsorában - gyerekekről, rendről, rendpártiságról. Érdekes, fontos beszélgetés volt - nem annyira az elhangzottakban közölt (pedagógiát tanult ember számára nagyrészt triviális) ismeretek miatt, hanem azért, mert megéreztette: hiába tud az ember dolgokat, attól még nem biztos, hogy magatartásában képes tudásához igazodni...

Hanem a rendről, a rendpártiságról! Amilyen természetes - bizonyos keretek között - az ember rend iránti igénye, annyira mesterséges, ill. abnormális a rendpártiság - életveszélyes, mert életörömöt ölő - jelensége. Utóbbi szinte sosem a tényleges rendetlenségre adott adekvát válasz, hanem patologikus állapotból származó agresszív reakció gyakran képzelt veszedelmekre. Jellemzően középosztálybeli jelenség. Végtelenül szomorú (és veszedelmes), hogy nálunk egy ideje nagy politikai párt alapozta a maga hatalmi reményeit a zemberek hülyítésére, vadítására, éppen annak szuggerálásával, hogy kétségbeejtő rendetlenségben élnek - s ez a párt ma ellenőrizhetetlenül, önkényesen gyakorolhatja hatalmát.

Ahogy Vekerdy mondta, nehéz a témáról úgy beszélni, hogy ne idézze az ember József Attilát:

Jöjj el, szabadság! Te szülj nekem rendet,
jó szóval oktasd, játszani is engedd
szép, komoly fiadat!

Nekem mindjárt eszembe jutott a következő is: ahol a szabadság a rend, mindig érzem a végtelent.

Érdemes eltöprengeni a fentiekre is gondolva azon, merre tart Magyarország...

József Attila persze láttatta a téma másik vetületét is:

Talán dünnyögj egy új mesét,
fasiszta kommunizmusét -
mivelhogy rend kell a világba,
a rend pedig arravaló,
hogy ne legyen a gyerek hiába
s ne legyen szabad, ami jó.

Hamarjában még Nagy Lászlónak a múlt század közepén keletkezett sorai jutnak még eszembe:

Ott az élet, hol zsongás hallik és lárma -- 
    szívek dajkája, ritmus, földig vagy lealázva! 

Mára elég is ennyi...