Az orbáni, illegitim és félnótás önkény csakis illegitim, hibbant-giccses kotmányt teremhet.
Legalább két ok van, amiért ez az egész nagyon szomorú.
Az egyik: szabad, demokratikus választásokon győztes erő törte össze a jogállamot - igaz, e győztes pártról mindenki tudhatta, hogy nem demokratikus. S most a jogállam romjain akar magának "öröklakást" építeni.
A másik: a hitvány tákolmányt, amely sosem szabadulhat megszületése körülményeinek mocskától, európai színvonalú alkotmány helyébe léptetik. Jellemző: az összetákolt kotmánytervezetben szinte minden, ami jó, lényegében a régivel azonos; ami új, az vagy alapos okkal gyanút keltő, mert a jelenlegi hatalom bebetonozásának szándékáról árulkodik, vagy kifejezetten hülye és alantas, torz, mint a "nemzeti hitvallásnak" ájtatoskodott képmutató, erőszakoskodó ostobaságok gyűjteménye - szövegét nyilván drognak szánják zembereik számára...
A Zorbánék által folyamatosan gyalázott, ma még hatályos alkotmány minden tekintetben - szakmai, politikai és erkölcsi értelemben egyaránt - magasan fölötte van annak a micsodának, amit most összezagyválnak. Igaz, rövidebb idő alatt készült el, mint ez a fideszes-jobbikos, de a demokratikus erők kezdettől konszenzusra törekedtek, s azt meg is sikerült valósítaniuk (ebben az értelemben kifejezett hazugság, amit például Lázár állított, nyilván Orbánt papagájkodva - ti. hogy a hatályos alkotmányt senki sem hagyta jóvá); kiváló szakemberek dolgoztak rajta, ami e mostaniról egyáltalán nem állítható. Amikor az 1949-est 1989-hez igazították (gyökeresen átdolgozták), akkor tudni lehetett, kik is foglalkoznak a témával. Napjainkban viszont szemfényvesztő csibészkedésekkel (lásd Orbánék "levelezését") próbálják leplezni, hogy tákolmányuk - nyilvánosságot nem vállaló személyek műveként - gyakorlatilag a szakmai közvélemény teljes kizárásával készült, a szélesebb értelemben vett nyilvánosság számára pedig abszolút követhetetlenül. Mindez - ismétlem - különösen azért súlyos, mert olyan alkotmányt akarnak vele felváltani, amely, dacára minden orbáni handabandázásnak, megőrizte tekintélyét. Bátran mondható, a sztálinistának bélyegzett alkotmány ma is olyan autoritásnak örvend, amilyenre az orbáni kotmány sosem fog szert tenni.
Az 1989-es alkotmány készítői jó szándékkal, megegyezést keresve dolgoztak, mégpedig azzal a céllal, hogy egymástól elválasztott hatalmi ágak, valamint a végrehajtó hatalmat ellenőrző és korlátozó fékek és ellensúlyok demokratikus struktúráját építsék ki. E törekvés megvolt akkoriban minden alkotmányozó erőben! Ezért állítható, hogy mind készítői erkölcse és intellektusa, hozzáértése, mind a megszületett alkotás minősége, európaisága tekintetében a 89-es elérhetetlen magasságban van a mai kotmányozók és tákolmányuk fölött.
A mai erőszakos kotmányozás nem csupán azért súlyos elfajulás, mert nyílt megtagadása a 89-90-es értékeknek, morálnak, hanem azért is, mert utólagos, cinikus kigúnyolása annak a polgári demokratikus magatartásnak, amelyet a Horn-Kuncze - kormány tanúsított az alkotmányozás kérdésében. Az MSZP-SZDSZ koalíció parlamenti támogatása nagyobb volt a mai kormánypárténál, ám az a koalíció tudta, hogy a 72 %-os parlamenti többség nem jelent ugyanakkora társadalmi támogatást; de ha jelentene is: nem kívánta valami erőszakos egység aklába terelni a nemzetet: természetes, megőrzendő polgári értéknek tekintette a magyar társadalomban hosszú, ellentmondásos fejlődés révén kialakult plurális értékrendet, kultúrát. Itt kell tehát leszögezni: a mai hatalom nem csupán a rendszerváltók erkölcsi és politikai, tágabb értelemben pedig kulturális szintjét nem éri el, de messze elmarad attól is, amit az egyébként fokozatosan korrumpálódó MSZP-SZDSZ koalíció képviselt! Hiszen micsoda cinizmus, micsoda züllöttség szükségeltetik ahhoz, hogy a kormánypárt a maga legképtelenebb alkotmány- és egyéb jogsértéseit a választásra jogosultak 64 %-ából kapott 53 %-os többséggel szerzett 68%-os parlamenti aránnyal "magyarázza"... Ez a "magyarázat" éles fényt vet a fideszes "politika" legfontosabb sajátosságára: arra, hogy önmagát a nemzettel azonosítva jogot formál annak eldöntésére, ki "jó magyar ember" és ki "idegenszerű"; kik tartoznak a nemzethez és kik nem. Így van ez, bizony, mégpedig törvényszerűen, ha hatalomra kerül az a "haza", amely "nem lehet ellenzékben"...
Szentségtelen képmutatással szenteskedő önkény erőltetné rá magát, hosszú időre a Magyar Köztársaságra - akár egy ideológiainak álcázott, valójában pusztán hatalomtechnikai okokból végrehajtott, új Trianonként is fölfogható cinikus - belső, "anyaországbeli" - nemzetcsonkítás árán is. Mert ahol az ellenzékbe nem szorítható „haza” van hatalmon, ott ellenzék, ha egyáltalán, csak e „hazán” kívül létezhet - és a Fidesz-kormány ezt így is gondolja: azok, akik nem fogadják el kotmányukat, sorozatos jogsértéseiket, azok „szembeszállnak a zemberek akaratával”, azok "önmagukat rekesztik ki az egyetemes magyarságból”…
A teljes szöveg a címre kattintva olvasható.